- Sensei mesélne a kezdetekről, a harcművészetek meghonosításáról itt a városban? Hogyan került kapcsolatba a karatéval, milyen volt akkoriban karatét gyakorolni?

Mielőtt a választ elkezdeném megjegyzem, hogy nem kívánok tiszteletlen lenni korábbi mestereimmel szemben, amiért a szövegben őket a rangjuk nélkül a nevükkel említettem. Ezt a legnagyobb tisztelettel megteszem most:
Shihan Furkó Kálmán a Magyar Kyokushin Karate Szervezet alapítója
Hanshi Adámy István a Magyar Kyokushin Karate Szövetség elnöke
Shihan Mészáros Attila Svédországban élő mester a Nemzetközi Shinkyokushin Szervezet alelnöke.

Akkoriban még nem beszélhettünk igazi harcművészeti életről, bár a Fehérváron, rendőrségen volt cselgáncsoktatás.
A karatét nem itt a városban kezdtem gyakorolni, de miután visszakerültem a folytatni akartam a gyakorlást, ezért megszerveztem az első fehérvári klubot.
A középiskola ideje alatt versenyszerűen kajakoztam, aztán Szegedre kerültem tanulni, ahol idővel rájöttem, hogy a tanulmányaim mellett a kajakozást nem tudom számomra megfelelő szinten folytatni.
Középiskolás koromban egy-két újság cikkben számolt be arról, hogy létezik a világon egy „gyilkos” sportág, és azt is megírták, hogy ez a veszélyes sport a nyugati kapitalista rendszer terméke, emellett még számos egyéb jelzővel is illették, mert akkoriban ilyen dolgokat nem lehetett csak úgy elfogadni.
Ez a sportág, a karate – a verekedés, a fegyver nélküli harc művészete felkeltette a figyelmem és attól kezdve minden hírre kíváncsi voltam ezzel kapcsolatosan.
A karatéval 1973-ban Szegeden ismerkedtem meg, a kollégiumban vietnami szobatársaim voltak. Egyszer egy nagy verekedés után elmondták, hogy ők mit csináltak volna hasonló helyzetben – aztán egyre jobban érdeklődni kezdtem és rájöttem, hogy az, amit ők gyakorolnak az sokban hasonlít a karatéra.
Aztán sikerült az akkori Jugoszláviából beszerezni egy karate könyvet – akkor még nem is tudtam, hogy később én ezt a stílust fogom gyakorolni – ez Masutatsu Oyama egy kisebb könyve volt a „Vital Karate”.
Miután megkaptam, elkezdtük nézegetni, nagyon tetszettek a képek és ezek alapján kezdtünk gyakorolni. Akkor még nem beszéltünk Kyokushin stílusról, csak egyszerűen karatéról és már annak is örültünk, hogy volt ez a könyv, amiből lehetett gyakorolni.
Felfedeztük, hogy a vietnami ősi harcművészet a „Va”, ez a Dél-kelet ázsiai kung-fu típusú harci módszer, amit a szobatársaim gyakoroltak hasonlít a karatéra. Ezért elkezdtünk közösen gyakorolni, közben lapozgattuk a könyvet és az abban található tematika alapján végigvettük a technikákat.
Később a katonaságnál 1975-ben – ahol közvetlenül előttem Furkó Kálmán hivatásos katonaként szolgált és nevét gyakran emlegették - találkoztam még néhány gyakorlóval. Birtokba vettük az akkor épülő tornatermet és ott folytattuk a gyakorlást. Időközben külföldi rokonaimtól is kaptam könyveket, így már többféle stílusról volt könyvünk /kyokushinkai, shotokan, vado ryu, sankukai/ . A különböző lépéseket, alaptechnikákat a könyvekben található rendszerezés alapján gyakoroltuk. Vida László, akkori gyakorlótársam, leszerelése után Budapesten csatlakozott a „Kecskés-féle”, Shotokan-t gyakorló csoporthoz, engem pedig levélben tájékoztatott a gyakorlás menetéről. Akkor még csak álmodozhattam a távolból, hogy majd a leszerelés után, valahogy én is csatlakozom hozzájuk.
Közben ez a barátom felfedezett egy még jobb gyakorlóhelyet, egy még jobb stílust, ahol KO és teljes érintés van, megismerkedett Adámy Istvánnal , elkezdett a TF-en általa vezetett 4-5 fős csoportba járni.
Leszerelésem után hetente háromszor jártam fel Budapestre a TF-re Adámy Istvánhoz gyakorolni – ez volt az egyetlen lehetőségem, hogy bekapcsolódjak a karate életbe. Ott mi a Kyokushin stílust gyakoroltuk. Ekkor már szervezett formában gyakoroltunk, nemcsak a könyvek képei alapján.
Ők közben tartották a kapcsolatot Furkó Kálmánnal is, aki Szolnokon élt. Ugyanebben az évben (1976) Magyarországra érkezett Mészáros Attila Svédországban élő, magyar származású karate mester és övvizsgát tartott, ahol le is vizsgáztam 10.kyu fokozatra.
Mivel nagyon megterhelő volt a folyamatos utazgatás, 1976 őszén létrehoztam Székesfehérváron az első gyakorlócsoportot, ami a régi kajakos barátaimból állt, köztük volt Koczor Attila is. Egyik ismerőse révén /Végh László testnevelő tanár/ sikerült a József Attila Gimnáziumban termet szerezni. Kis idő múlva híre ment ennek és egyszer csak elkezdtek egyre többen érdeklődni, így rövid időn belül 10 főre nőtt a létszám. Akkor csatlakoztak a csoporthoz a jelenleg is Budo sportokban aktív egyéniségek, mint pl. Budán László és Joháczi József és nem sokkal később Csikesz László.

- A BudoPass-ának sorszáma is arra utal, hogy igen korán csatlakozott a szervezethez. Jól tudom?
Igen jól tudja, Furkó Kálmán és Adámy István után én kaptam a 3-as sorszámot.



- A mostanihoz képest milyenek voltak akkor a lehetőségek?
A karate akkoriban nagyon népszerű volt, volt olyan időszak, amikor a városban négy csoportunk is volt.
Mi rövidesen az Ikarusz Sport Egyesületbe kerültünk. Köszönet ezért akkori patrónusunknak dr. Kövics Tibornak. Akkoriban nagyon kevés információ állt rendelkezésre a karatéról, ezért kezdetekben komoly ellenállás fogadta a hivatalos sportszervek részéről , mivel mégis sokan akartunk gyakorolni, hát hagyták.
A feltétel az volt, hogy létrehozzuk az egyesületen belül a cselgáncs szakosztályt – a cselgáncs olimpiai sportág volt, ezért volt fontos, hogy legyen a városban is.
Az oktatáshoz segédedzői tanfolyam kellett, viszont akkor csak cselgáncs segédedzői tanfolyam volt, így azt végeztük el, megszereztük a sárga övet,
Koczor Attila ezután kezdett cselgáncsot is tanítani.
Ma már kialakult rendszerek vannak, edzőtermek és edzők várják a jelentkezőket, akik sokkal gyorsabban tudnak tanulni, haladni, mint mi régen. Nekik már nem kell gondolkodniuk azon, hogy hogyan kell végrehajtani egy-egy technikát, kész technikai rendszer várja őket, és megmondják nekik, hogy hogyan lehet elsajátítani az adott stílust. Ráadásul a jelentkezők rengeteg stílusból választhatnak. Régen kevesebb stílus volt, egy-egy gyakorlócsoportba többen jártak, ezek a csoportok vállalati egyesületekhez tartoztak. A szakosztályok sokféle támogatást kaptak. Könnyebb volt az oktatás és a Dojo fenntartása is, sok jelentkező volt és a gyakorlók általában kitartóbbak voltak.
Ma nehezebb a helyzet, nagy a kínálat, vannak divatos, felkapott stílusok, ahol több a jelentkező, ráadásul versenyzőket is nehezebb toborozni.
Akkoriban a körülmények jobban kedveztek a sportnak, az egész élet jóval kiszámíthatóbb volt. Ma sokan élnek létbizonytalanságban, sokaknak nem jut pénze, ideje arra, hogy sportolhasson.

- Mennyi ideje tanít?
1973-ban kezdtem gyakorolni, és ’76 óta tanítok itt, ami azért különleges, mert Székesfehérvár volt az első vidéki város, ahol megkezdődött a Kyokushin oktatás.
A 30 év alatt több száz tanítványom volt. Ezért ha a városban sétálok nagyon sok ismerős arcot látok.




- Megkapta ettől a stílustól, amit várt?
Igen, megtaláltam, amit kerestem. Engem is, mint minden fiatalt, hajtott a kalandvágy, szerettem volna új dolgokat megismerni, vonzott a küzdelem, a harci tudás, az erő – ebben a stílusban megtaláltam mindezt. Már az első karate könyvem is erről a stílusról szól, bár akkor még nem tudtam, hogy én is ezt a stílust fogom tanulni és oktatni. Később egyre jobban megtetszett ez a full contact karate stílus. Hat évet versenyeztem a kezdeti időkben, hogy a verseny tapasztalataimmal is segíthessem a későbbi tanítványaimat.

- Mit mondana el a Kyokushinkai karatéról azoknak, akik még nem ismerik?
A stílus legfontosabb jellemzője, hogy a leghatékonyabb technika oktatására, kivitelezésére törekszik, de fontos a stílusra jellemző mozgáskultúra oktatása, elsajátítása és a mozdulatok pontos, hatékony kivitelezése is.
Emellett a verseny centrikusság is meghatározó, a Kyokushin karate a full contact küzdelemre készít fel, ahogyan teszi ezt több más harcművészeti ág is.
Ha az a cél, hogy feljussunk egy hegy tetejére, tudjuk, hogy oda számtalan ösvényen elindulhatunk, felfelé haladva viszont egyre kevesebb irányba folytathatjuk utunkat. Végül bármelyik úton is indultunk, ugyanarra a csúcsra érkezünk. Sok út van, de magasabb szinten a budo sportok mozdulatai hasonlítanak.
Fontos tudni, hogy a Kyokushin stílusra jellemző kettősség abból fakad, hogy ez egy tradicionális karate stílus, ezért az alaptechnikákat, katákat nagy hangsúllyal oktatja, melynek a lényege a képességfejlesztés a végső cél az igazi harci képességek kifejlesztése érdekében.
Viszont ezeket ilyen formában általában nem használjuk a versenyeken. Ezért fontos, hogy olyan technikákat is oktassunk, amik a versenyeken is hatékonyan alkalmazhatók. Ezért a versenyfelkészítés során már megváltozik a technikai repertoár és a gyakorlati eszköztár is /mint pl. homokzsák, pont ütőkesztyű, ütőpárna/.

- Mit mondana zárszóként?
Végezetül megemlítem egyesületemet az Alba Regia SC-t, ahol már több mint 30 éve otthonra találtunk.
A sportklub Karate Szakosztályát Hegedűs István alapította Csárádi László segítségével, aki az akkori ARÉV-nél dolgozott és az első Szakosztály Vezetőnk lett.
Rövid idő elteltével csatlakoztam hozzájuk és átvettem a klub szakmai irányítását.
Maradandó érdemeket szerzett az egyesületnél a karate meghonosításában Strasszer József, aki az akkori "top management" tagjaként támogatott bennünket.
Természetesen nagyon jó a kapcsolatunk a jelenlegi egyesület vezetéssel, Nagy Gáborral az élen.
Említem továbbá edzőkollégáimat Kapás Zoltánt, akivel hosszú idő óta közösen dolgozunk és Kollár Endrét, aki az utánpótlás nevelésben segít.
Ez úton is köszönöm nekik azt a kitartó és áldozatos munkát, amit az egyesület és a székesfehérvári karate érdekében tettek és tesznek folyamatosan.
Nem feledkezhetek meg egyesületünk és egyben Székesfehérvár eddigi legsikeresebb versenyzőjéről a négyszeres Európa bajnok Németh Katalinról sem, aki ma már kétgyermekes családanyaként, városunkból elkerülve, továbbra is rendszeresen gyakorolja a karatét. Kovács Mónikát sem hagyhatjuk ki, aki sikeres ifi és junior küzdelmi versenyzés után katára váltott, abban a versenyszámban válogatott szintre jutott és Európa Bajnokságon II.helyezést után 2014-ben I. helyezést ért el.
Természetesen említhetnék még számtalan nevet, akik szorgalmukkal, odaadásukkal, kiváló eredményeikkel beírták magukat a Székesfehérvári és országos karate történetébe, de nem teszem, mert bízom benne, hogy a weblap szerkesztői időről-időre írni fognak róluk.

A tanítványaimnak két szót szeretnék hangsúlyozni, melyre a korábbi munkahelyi vezetőm hívta fel a figyelmemet: desire (vágy) passion (szenvedély).
Úgy érzem ez a karatéra is nagyon igaz, mert meg kell, hogy legyen bennünk a vágy, vagyis a cél, amit el szeretnénk érni és ezt csak úgy érhetjük el ha minden, amit teszünk, azt szenvedéllyel tesszük.

Soha nem felejtem el a Sosay Oyamával történt első találkozásomat, ahol egy riport során megkérdezték tőle, hogy mit üzen a magyar fiataloknak.
Ő erre azt válaszolta: Tiszteljétek a szüleiteket, nevelőiteket és az államotokat.
Érdemes ezen is elgondolkodni, mint ahogy azt magam is tettem a múltban és folyamatosan teszem ma is.[/size]

SOHA NE ADD FEL!